AZ AJTP EGY DIÁK SZEMÉVEL
A prezentációmat készítettem az Arany János Tehetséggondozó
Programról, amikor elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon milyen lehet a
program egy résztvevő szemszögéből.
Nem sokkal ezután kerestem fel egy ismerőst, akiről tudom,
hogy ilyen programban vesz részt. (Nevét nem szeretném említeni, a bejegyzésem
során N.-ként fogok írni róla.)
Először is azt akartam megtudni, hogy miért választotta az
AJTP-t. Kérdésemre N. elmondta, hogy testvére is részt vett a programban, tehát
saját tapasztalatból sem szerette volna elhalasztani a lehetőséget. (Előzetes
ismeretek alapján tudom, hogy N. otthoni segítséggel nem biztos, hogy ma képes
lenne a mindennapi élet akadályaival megküzdeni.)
Sokat olvastam róla, hogy mennyi előnnyel jár a programban
való részvétel, így megkérdeztem, hogy mit mond a résztvevő. Kérdésemre N. elmondta,
hogy rengeteg közös kiránduláson vesznek részt, havi szinten kap ösztöndíjat,
és kollégiumi ellátásban is részesül; továbbá hatalmas segítség a jogosítvány
és nyelvvizsga megszerzése is. Külön kitértem a képzésre, de ott nem lát kiugró
különbséget a többi öt évfolyamos képzéshez képest. A „nulladik” évfolyamot N.
feleslegesnek tartja, szerinte semmi olyan nem történt, amivel nagyban
hozzájárultak volna későbbi boldogulásához. E miatt az egy dolog miatt
gondolkodott el válaszán, amikor megkérdeztem, hogy ha még egyszer nyolcadik
osztályos lenne, akkor is ezt a képzést választaná-e. De mivel jól érzi magát,
ezért azt gondolja, hogy általános iskolásként újra ide jelentkezne.
Meglepődtem a válaszán, amikor azt mondta, hogy a képzésből
a kötelező kollégiumot szívesen kihagyná. Bár ő szereti, mégis vannak, akiknek
az együttélés az osztálytársakkal, távol a családtól még korai. Az ő esetük
sokkal nehezebb, és ha engedélyt is kapnak a bejárásra, a segítséget, amivel
élhetnének, elveszítik.
Diákként nehéz lehet megfogalmazni a választ arra a
kérdésemre, hogy kinek ajánlaná ezt a programot. Ő azt mondta, hogy mindenkinek,
aki úgy érzi, hogy 14 évesen el tud szakadni otthonról, szeret sokat kirándulni,
és aki szeretné, hogy minden nap egy tanár segítsen a következő napra való
felkészülésben.
A különböző internetes oldalakon (AJTP oldala és a gimnáziumoké,
ahol működik a program) gondosan megszervezett féléves programtervet láttam,
több közös programmal, ami során a különböző iskolák AJTP-s diákjai találkoznak
és valamilyen közös programban vesznek részt. N. erre elmosolyodott, és azt
mondta, hogy ezekről ő is tud, de a gyakorlatban azért ennyire nem idilli a
helyzet: ők ugyanis nem vesznek részt minden közös programban. Így van sok
ismerőse, akik hozzá hasonlóan a programban vesznek részt, de akár több is
lehetne.
Arról korábban is tudtam, hogy a kollégium, ahol N. és osztálytársai
laknak egy tehetséggondozó kollégium, ahová azokat, akik nem a programban
vesznek részt, csak külön felvételivel vesznek fel. Arra voltam kíváncsi, hogy
az AJTP-s diákok kapnak-e valamilyen „pluszt”, élveznek-e előnyt bármiben
azokhoz képest, akiket a felvételi eljárás keretében vettek fel. N. nem lát
különbséget a mindennapokban: a pedagógusok ugyanúgy segítenek minden egyes
diáknak, és ugyanaz a szabályrendszer vonatkozik minden lakóra.
N.-nek pontos tervei a jövőre nézve nincsenek, de abban biztos,
hogy tovább szeretne tanulni a felsőoktatásban, ami remélhetőleg sikerül is
majd neki!
Palásti Lilla
Egy tanár egyik legjobb tulajdonsága a kreativitás. Bár Lilla még nem tanár meg van benne a kreativitás. Erre abból következtetek, hogy prezentációkészítés közben is jutnak eszébe ötletek. Sőt, nem csak az jutott eszébe, hogy ezt a témát be lehetne mutatni máshogy is, kreatívan egy szereplőjét interjúztatta meg az Arany János Tehetséggondozó Programról. Különösen tetszett, hogy nem kérdés-válasz formában írta meg bejegyzését, hanem „mesélősen”, szépen, tömören fogalmazva. Bár így szokás és így a helyénvaló, mégis kiemelném, hogy szándékosan nem nevezi nevén az interjúalanyát, csak hivatkozik rá, feltehetően a személy keresztneve alapján. Nem vettem részt az interjún, Lilla kérdéssorát sem ismerem, mégis bátran ki merem jelenteni, hogy összeszedett és átgondolt kérdések hangozhattak el. Ezt azért merem állítani, mert értelmes válaszok születtek, feltehetőleg nem eldöntendő kérdésekből… Szintén csak feltételezés, de úgy gondolom, Lilla képes volt a saját kérdéssorától elrugaszkodva, a hallottak alapján (is) kérdést feltenni. Ez elég jó kommunikációs képességekre utal. A tanuló és Lilla segítségével mi is bepillanthattunk az AJTP világába. Számomra ez a program eléggé ismeretlen volt, most valami körvonalazódott. 50/50 (Bár én még olvastam volna…)
VálaszTörlés