Milyen
tényezők kellenek egy eredményes iskolához?
Fontos
megemlíteni a teljesítményorientációt,
tanár feladata, hogy kihozza a tanulóból a maximumot. Tantesten belüli jó kapcsolat, mely nagy mértékben hozzájárul
az eredményes iskolához. Itt ki lehet térni természetesen az igazgató ,
illetve az igazgatóhelyettesre is. Mind
a kettejüknek nagy szerepe van a hatékony, eredményes iskola működésében. A jó
viszony köztük és a tanárok között fontos. Ha a tanárok között nincs összhang,
akkor iskola eredményessége romolhat. Itt megemlíthetők a tantestületi
értekezletek, melyek fontosak a tanárok számára. Következő tényező a szülők bevonása, például egy szülői
értekezleten belüli megbeszélés során a szülők segítenek a tanár (osztályfőnök)
munkájában. Mind-mind azt az eredményt szolgálják, hogy az iskola eredményesebb
legyen. Véleményem szerint az iskolai sportélet
is hozzájárulhat egy eredményesebb iskola kialakulásához. Ugyanis ha egy
iskolában sok jó sportoló van, vagy éppen jó labdarugó, kosár, röplabda csapat
és ezek a csapatok sorra nyerik a diákolimpiákat, (mely meglátásom szerint már
gyermekkorban is nagy élmény) egy iskolát eredményesebbé teszi és természetesen
a hírnevét is öregbíti az iskolának, melyik iskola nem örül annak, amelyiknek a
csapata megnyerte az országos diákolimpiai bajnokságot. Természetesen
megemlíthető még az alapvető feltételek: például normális infrastruktúra egy iskolának, mely azt a tényezőt szolgálja, hogy a
tanuló megfelelő körülmények között tanulhasson. Hatékony időkihasználás egy iskolán belül létfontosságú, minden
óránál érdemes odafigyelni, hogy a tanárok, hogy használják ki a rendelkezésükre
álló időt,illetve az iskolában eltöltött időt.
Megemlíthetők
még a továbbképzések, melyek a
tanárok számára egy lehetőség, hogy a már meglévő tudásukat kiegészítsék. Az
egyik legfontosabb talán a tanár szerepe,
akinek a tudását át kell adni a tanulóknak. Felkészültségétől függően
befolyásolhatja az iskola eredményességét, ugyanis minél hatékonyabban tudja átadni
tudását, végezni feladatát, a tanulók annál érdekeltebb lesznek a tanulásba (
itt megemlíthető, hogy a tanároknak a megfelelő tananyagokat kell biztosítani a
tanulók számára ).
Tanár-diák
kapcsolat:
Tanár feladata az
ismeretek átadása, míg a tanulóé az ismeretek befogadása. Fontos megemlíteni,
hogy a diák tisztelettel legyen tanára felé, természetesen ez fordítva is igaz
a tanárnak is meg kell adni a kellő tiszteletet a diákok felé- tanár egy eszköz
a diákok felé , megpróbálja azokat az ismereteket átadni a tanulóknak, melyek
szükségesek lehetnek egy diáknak az életben. A tanár fegyelmez , rendre utasít
míg a diák ezzel szemben szót fogad.
Eötvös József szerint: „ A tanárnak legyen nemes jelleme és jó kedve” . Ez a kifejezés véleményem szerint ma is helytálló. Egy jó kedvű tanárra sokkal szívesebben figyelnek, hallgatnak a diákok. A tanárnak egyfajta példamutató tulajdonsággal is rendelkeznie kell.
Egy felmérés alapján a diákok szerint egy tanár legfontosabb tulajdonsága az, hogy megértő legyen. Amivel teljes mértékben egyet értek. A megértés minden kapcsolat alapja, különösen a diák-tanár viszonylatban.
Eötvös József szerint: „ A tanárnak legyen nemes jelleme és jó kedve” . Ez a kifejezés véleményem szerint ma is helytálló. Egy jó kedvű tanárra sokkal szívesebben figyelnek, hallgatnak a diákok. A tanárnak egyfajta példamutató tulajdonsággal is rendelkeznie kell.
Egy felmérés alapján a diákok szerint egy tanár legfontosabb tulajdonsága az, hogy megértő legyen. Amivel teljes mértékben egyet értek. A megértés minden kapcsolat alapja, különösen a diák-tanár viszonylatban.
Források:http://www.oktatas.hu/kozneveles/projektek/tamop318_minosegfejl/projekthirek/tamop318_az_eredmenyes_iskola?itemNo=3
Készítette: Judák Endre