AZ AJTP EGY DIÁK SZEMÉVEL
A prezentációmat készítettem az Arany János Tehetséggondozó
Programról, amikor elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon milyen lehet a
program egy résztvevő szemszögéből.
Nem sokkal ezután kerestem fel egy ismerőst, akiről tudom,
hogy ilyen programban vesz részt. (Nevét nem szeretném említeni, a bejegyzésem
során N.-ként fogok írni róla.)
Először is azt akartam megtudni, hogy miért választotta az
AJTP-t. Kérdésemre N. elmondta, hogy testvére is részt vett a programban, tehát
saját tapasztalatból sem szerette volna elhalasztani a lehetőséget. (Előzetes
ismeretek alapján tudom, hogy N. otthoni segítséggel nem biztos, hogy ma képes
lenne a mindennapi élet akadályaival megküzdeni.)
Sokat olvastam róla, hogy mennyi előnnyel jár a programban
való részvétel, így megkérdeztem, hogy mit mond a résztvevő. Kérdésemre N. elmondta,
hogy rengeteg közös kiránduláson vesznek részt, havi szinten kap ösztöndíjat,
és kollégiumi ellátásban is részesül; továbbá hatalmas segítség a jogosítvány
és nyelvvizsga megszerzése is. Külön kitértem a képzésre, de ott nem lát kiugró
különbséget a többi öt évfolyamos képzéshez képest. A „nulladik” évfolyamot N.
feleslegesnek tartja, szerinte semmi olyan nem történt, amivel nagyban
hozzájárultak volna későbbi boldogulásához. E miatt az egy dolog miatt
gondolkodott el válaszán, amikor megkérdeztem, hogy ha még egyszer nyolcadik
osztályos lenne, akkor is ezt a képzést választaná-e. De mivel jól érzi magát,
ezért azt gondolja, hogy általános iskolásként újra ide jelentkezne.
Meglepődtem a válaszán, amikor azt mondta, hogy a képzésből
a kötelező kollégiumot szívesen kihagyná. Bár ő szereti, mégis vannak, akiknek
az együttélés az osztálytársakkal, távol a családtól még korai. Az ő esetük
sokkal nehezebb, és ha engedélyt is kapnak a bejárásra, a segítséget, amivel
élhetnének, elveszítik.
Diákként nehéz lehet megfogalmazni a választ arra a
kérdésemre, hogy kinek ajánlaná ezt a programot. Ő azt mondta, hogy mindenkinek,
aki úgy érzi, hogy 14 évesen el tud szakadni otthonról, szeret sokat kirándulni,
és aki szeretné, hogy minden nap egy tanár segítsen a következő napra való
felkészülésben.
A különböző internetes oldalakon (AJTP oldala és a gimnáziumoké,
ahol működik a program) gondosan megszervezett féléves programtervet láttam,
több közös programmal, ami során a különböző iskolák AJTP-s diákjai találkoznak
és valamilyen közös programban vesznek részt. N. erre elmosolyodott, és azt
mondta, hogy ezekről ő is tud, de a gyakorlatban azért ennyire nem idilli a
helyzet: ők ugyanis nem vesznek részt minden közös programban. Így van sok
ismerőse, akik hozzá hasonlóan a programban vesznek részt, de akár több is
lehetne.
Arról korábban is tudtam, hogy a kollégium, ahol N. és osztálytársai
laknak egy tehetséggondozó kollégium, ahová azokat, akik nem a programban
vesznek részt, csak külön felvételivel vesznek fel. Arra voltam kíváncsi, hogy
az AJTP-s diákok kapnak-e valamilyen „pluszt”, élveznek-e előnyt bármiben
azokhoz képest, akiket a felvételi eljárás keretében vettek fel. N. nem lát
különbséget a mindennapokban: a pedagógusok ugyanúgy segítenek minden egyes
diáknak, és ugyanaz a szabályrendszer vonatkozik minden lakóra.
N.-nek pontos tervei a jövőre nézve nincsenek, de abban biztos,
hogy tovább szeretne tanulni a felsőoktatásban, ami remélhetőleg sikerül is
majd neki!
Palásti Lilla
