Interjú a Gyakorlóiskola egyik tanárával

A félév folyamán több alkalmat is szenteltünk hétfő reggelenként annak a kérdésnek a körüljárására, hogy mi tesz egy iskolát eredményesebbé.

Saját tapasztalatainkból indultunk ki, azokból, amiket a közoktatásban eltöltött 12-13 év alatt éltünk át. Azt gondolom, hogy a nézőpontunk sokat változott! Rá kellett döbbennünk, hogy az iskolában lévő jó légkör, interaktív módszerek, és a felkészült pedagógus, ami ideális helyzetben körbeveszi a diákokat, nem egyenlő a sikeres és eredményes iskola fogalmával. Az iskola sikeressége nem mérhető le 1-2 év munkájával, sokkal inkább folyamatként kell értelmeznünk a tényezőt. Egy olyan folyamatként, amelyhez mind a tanárnak, mind a diáknak hozzá kell tennie a saját legjobb tudását!

Ezek az órák keltették fel az érdeklődésemet, amiből aztán egy interjú született. Tudni szerettem volna, hogy mit gondol egy olyan pedagógus az iskola eredményességének tényezőjéről, aki nap-mint nap azon dolgozik, hogy az iskola elmondhassa magáról: valóban eredményes! Az iskola eredményessége legnyilvánvalóbban a kompetencia-méréseken mért eredményekben látszik meg leglátványosabban. A két témakör (számomra) nem szakítható el egymástól; ezért foglaltam bele kompetencia-mérésről szóló kérdéseket egy olyan kérdéssorba, ahol egyébként az iskola eredményességére voltam kíváncsi.

Az adott iskolát (tudomásom szerint) rendszeresen tájékoztatják az elért eredményekről, illetve ezek az Oktatási Hivatal honlapján is visszakereshetők. Ennek fényében fogalmaztam meg kérdéseimet!

Interjúmat Bíróné Úri Márta Tanárnővel készítettem, aki elmondta, hogy kérdéseimre örömmel válaszolt! Tanárnő a Gyakorlóiskola tanára, akivel az őszi félév során már találkoztam, és aki annak a 9. osztálynak az osztályfőnöke, akikkel a Közösségi gyakorlat nevű „tantárgy” során lehetőségünk volt együtt dolgozni. Az osztályfőnöki órák alatt észrevettem, hogy Tanárnő nagyszerűen bánik az éppen lázadó korszakukat élő diákokkal, és legjobb tudása szerint igyekszik őket rábírni a munkára. Emiatt fordultam hozzá bizalommal, hiszen biztos voltam benne, hogy Tanárnő szakmailag felkészült és tapasztalt pedagógusként áll a pályán, így olyan válaszokat várhatok, amik a valóságnak megfelelnek.

Az első kérdésem utólag visszagondolva egy elég komplex, sok mindent magába foglaló kérdés volt Mi tesz egy iskolát eredményessé?), amire Tanárnő a választ tömören, lényegre törően összefoglalta. Itt még nem kifejezetten a Gyakorló iskolára kérdeztem rá, csupán egy általános nézőpontra voltam kíváncsi. Tanárnő szerint egy iskola akkor mondhatja sikeresnek magát, ha az ott tanító tanárok és az ott tanuló diákok együttesen, összefogva küzdenek a közös cél eléréséért. Ez a közös cél pedig az adott iskolában lévő diákok (szinttől független) fejlesztése. Ez azonban nem lehet elég, hiszen a nevelés terén is fejlődést kell mutatni az iskola egészének. Ez azonban csak kölcsönös összefogással működhet: mindkét fél hajlandósága szükséges a cél megvalósításához.

A következő kérdésemtől kifejezetten a Gyakorlóiskolára vonatkozóan tettem fel kérdéseimet. Ebben a témakörben az első kérdésem az volt, hogy mint a Gyakorlóiskola egyik tanára, eredményesnek találja-e az iskolát. Tanárnő az iskolát egyértelműen eredményesnek tartja. Szerinte az ott dolgozó tanárok felkészültek, és emberi hozzáállásukkal is helyt állnak az intézményben. Emellett viszont ott van az a szomorú tény, hogy nem minden diák elég motivált és sajnos nem mindenki mutat hajlandóságot a közös munkára, a közös célok megvalósítására. Ezt félretéve Tanárnő szerint az iskola eredményesnek mondhatja magát, hiszen azok, akik kitartóan tanulnak, és „felveszik az iskola ütemét”, szép eredményeket érnek el. Ezek szerint a Gyakorlóiskolában is nagyok a különbségek, de úgy gondolom, hogy az alulmotiváltsággal sajnos minden iskolának meg kell küzdenie.

Hosszan tanulmányoztam a tavalyi kompetenciamérés eredményeit kifejezetten a Gyakorló iskolára nézve, ahol a statisztikák rendkívül kedvező eredményt mutattak. Ezen eredmények szerint a Gyakorlóiskola a családi háttérindexek alapján hozzáadott pedagógiai értéket mutat; az országos átlagot tekintve kevesebb intézmény teljesített jobban, mint ahányan a rangsorban a Gyakorlóiskola alatt álltak. A tanulók képességeloszlása ráadásul a várnál valamivel jobb eredményt mutatott. Azt viszont már sokszor, sok helyen megfigyelhettük, hogy a papírra vetett adatok nem minden esetben felelnek meg az igazságnak. Ez volt a következő kérdésem Tanárnőhöz, hogy ezek az eredmények reálisnak tekinthetők-e a mindennapi munkát figyelembe véve. Be kell vallanom, hogy a válaszon nagyon ledöbbentem! Eszerint az iskolába kerülő diákok képességei évről-évre csökkenő tendenciát mutatnak, így az ugyanolyan eredmény eléréséhez egyre több befektetett munkára van szükség. A képességeket tekintve az osztályokon belül egyre szélesebb a sáv, ami nemcsak a tanári, de a tanulói oldal munkáját is nagyban megnehezíti. Tanárként nehéz tudatos tanítást folytatni úgy, hogy a folyamatos haladást nem a saját képességek határozzák meg, hanem az átlag haladási képessége. (Diákként pedig saját tapasztalatból tudom, hogy nehéz úgy tanulni, hogy a tanárnak más képességűekhez is igazodnia kell az óra során.) Ezt látva véleményem szerint is nehéz lehet úgy szervezni a tanórát és az egész oktatást, hogy az egyes diákok képességei egyre nagyobb mértékben eltérnek egymástól.  

Miután a 2004-es év kompetenciamérésének eredményeit alaposan tanulmányoztam, kíváncsi voltam arra, hogy milyen eredményt ért el az iskola az előző években. Így végignéztem visszamenőleg néhány év eredményeit is. Megdöbbenésemre voltak évek, amikor a diákok jobb teljesítményt nyújtottak, mint tavaly. Jogosan merült fel a kérdés, hogy miért! Találgatásra nem volt szükség, hiszen éppen a kérdéseket írtam össze az interjúhoz. Tanárnő itt is azt tudta mondani, mint néhány kérdéssel fentebb, hogy az eredmények hátterében egyértelműen a csökkenő motiváció és a tanuláshoz való negatív hozzáállás áll. Tanárnő szerint ezek a változások a mindennapokban is tapasztalhatóak. Itt tért ki válaszában arra, hogy a változást ő különösen érzi, hiszen ennek a tanévnek az elején olyan osztály került a keze alá, akikre a fent elmondott negatív hozzáállás és alulmotiváltság sajnos teljes mértékben igaz. Tanárnő igyekszik őket kemény munkával rábírni a tanulásra, de ez ennél a korosztálynál rendkívül nehéz feladat, ami sok tapasztalatot és munkát kíván.

Mint említettem, az előző félévben már látogattunk órákat a Gyakorlóiskolában, amik hatalmas élményt adtak számomra. Ezek mellett viszont felmerült egy hatalmas kérdés bennem: az, hogy milyen hatással van a tanulók fejlődésére, hogy az óráik jelentős részét nem a szaktanárral, esetleg osztályfőnökükkel töltik. Ezt a kérdést ugyan nem fogalmaztam meg ennyire szókimondóan, de a válaszban szerencsére benne volt az, ami engem érdekelt. A kérdésem az volt, hogy a Gyakorlóiskola eredményességét befolyásolja-e az a tényező, hogy gyakorló iskoláról van szó. Tanárnő első szavában már benne volt a válasz: „Mindenképpen.” Továbbá elmondta azt is, hogy az eredményesség egyik alapvető feltétele a tanár és diákok között kialakult állandó viszony. Ez pedig az iskolában sajnálatos módon nem megvalósítható.

Itt befejeztem azoknak a kérdéseknek a sorát, ahol elsősorban, mint pedagógust kérdeztem Tanárnőt. Innentől a kérdéseimet már nem kifejezetten a Gyakorlóiskola tanárához intéztem. Mivel Tanárnő szinte teljes egészében tisztában van vele, hogy milyen tendenciát mutat az iskola, arra lettem volna kíváncsi, hogy szülőként mit lát ebből, és hogyan értékeli az ott zajló munkát. Erre a kérdésemre viszont valódi választ nem kaptam, hiszen Tanárnő gyerekei nem a Gyakorlóiskolába jártak.

A későbbiekben általánosan kérdeztem rá arra, hogy Tanárnő szerint mik az alapvető különbségek az iskola eredményességre nézve szülői és pedagógusi szempontból. A válasz rendkívül tanúságos! Ha a szülők támogatóak, akkor Tanárnő szerint nagyjából ugyanazok az elvárások az eredményesség tekintetében. Ezek az elvárások: az eredményes tanév; eredményes érettségi; mentális egészség és morális fejlődés; tehetségfejlesztés; illetve felzárkóztatás lehetőségének biztosítása lemaradás esetén. A szülők viszont nem minden esetben hajlandóak és/vagy képesek együttműködni az iskolával. Ilyen esetekben az eredményesség felelősségének tényét csak a pedagógusra, az iskolára és egyéb külső körülményekre hárítja, ami Tanárnő szerint annyit jelent, hogy a szülő arra neveli gyerekét, hogy a felelősség semmilyen esetben sem az övé, azt minden esetben a külső körülményekben keresendő. Így Tanárnő elég nehéznek látja pedagógusként a saját tetteiért felelősséget vállaló felnőttek nevelését.

Következő kérdésem egy általános kérdés volt, hogy mi a véleménye Tanárnőknek a periférián lévő iskolák helyzetéről. Itt elsősorban olyan iskolákra gondoltam, ahol sok a halmozottan hátrányos helyzetű gyerek, BTM-es tanulókra, olyanokra, akik labilis családi háttérrel rendelkeznek. Tanárnő szerint ilyen esetekben az eredményt a hozzáadott eredményben kell keresnünk.

Az utolsó kérdésemben már félig eltávolodtam a témától. Itt azt kérdeztem, hogy van-e összefüggés, az iskola eredményessége és a jó légkör között? (Kérdésem kiindulópontja az volt, hogy a diáknak elsődleges szempont, hogy jól érezze magát, és a többi fontos kérdés csak ezután következik.) Tanárnő válaszában elmondta, hogy bár a két fogalom nem azonos, mégis az iskolába lévő kellemes légkör hozzájárulhat az iskola eredményességéhez! Szerinte a kettő nem zárja ki egymást; egy kevésbé eredményes iskolában is lehet jó a légkör, ha mind a diákok, mind a tanárok teljesíti kötelességét, és megtesz mindent, amit az adott helyzetben lehet.

Azt tudom ezek után elmondani, hogy sok mindenre jöttem rá a beszámoló elkészüléséig. Elsőként csoportosítottam a kérdéseimet, amikben igyekeztem minden jelentős dologra kitérni. A dolog tanúságaként rájöttem, hogy az eredményes iskola nem is áll olyan távol tőlünk, mint azt első hallásra egy kezdő pedagógus gondolná. Arra, hogy eredményességében segítsünk egy iskolát, nem kell évtizedeket várnunk, amíg kialakul az a bizonyos „két évtizednyi tapasztalat”. A siker kulcsa ott van a kezünkben kezdettől fogva. A kérdés itt csak az, hogy hajlandóak vagyunk-e tenni érte? Tudunk- e együttműködni a szülővel és gyerekkel, hogy munkánknak eredménye legyen? Vagy, ahogy Tanárnő is elmondta, beállunk azok sorába, akik másokon keresik azt, ami az ő kötelességük lenne? Nem szabad ilyen elfásultan, csőlátóként tekinteni az iskolára! Az eredményesség, ahogy korábban már szó volt róla mind e két félen múlik! Ha mi megteszünk minden tőlünk telhetőt, a diákok motivációja megnőhet, ami nélkül az eredményes iskola elképzelhetetlen!

Végül szeretném megköszönni a segítséget Bíróné Úri Márta Tanárnőnek, aki vállalta, hogy válaszol egy általam összeállított kérdéssorra, és ezzel nem csak a feladatom teljesítésében segített rengeteget, de sikerült „megértetni” velem, hogy kemény munkával, reális elvárásokkal és emberséges magatartással rengeteget tehetünk azért, hogy az iskola, ahol majd a mindennapjainkat fogjuk tölteni, a mi munkánknak is köszönhetően eredményesebbé válhasson. Köszönöm szépen Tanárnő!

Palásti Lilla